Oldalságok

2017. ápr. 25.

Az UV fotózás fölöttébb körülményes voltáról

Sony F828 Fullspektrum - CFL Blacklight
Az UV fotózása igazi úri huncutság, míg infrában már minden proli nyomhatja, ide azért kell némi gazdasági háttér is, ennek megfelelően a tudomány ezen ága még nem szekularizálódott kellőképpen, kevés a közérthető dokumentáció és videó a témában.
Kimaradt a közoktatásból. hogy földközelben leginkább az UV-A illetve az UV-B tartományok jöhetnek számításba, az UV-C és UV-D alig, illetve fotóra használhatatlan mennyiségben vannak jelen természetes forrásból. 
Ugyanakkor a digitális kamerák érzékenysége már az UV-A tartományban is alatta marad a látható fényének, rövidebb hullámhosszakon meg rohamosan csökken. Nem csoda hát, hogy nem tudunk röggönyt csinálni mobillal.


Canon SX10 IS - CFL Blacklight
Érdekesség az, hogy a HotMirror eltüntetése a szenzor elől az infrásított gépeknél jelentősen növeli az UV érzékenységet is. Az itt látható spektroszkópos képek is ezt bizonyítják. Sajnos a CFL blacklight által szolgáltatott spektrumról sehol sem lehet megtudni semmit, még a gyártó oldalán sem (ami külön szégyen, a szolicsöveket gyártók is elhallgatják ezt az infót, pedig ott tényleg fontos lenne tudni), de az jól látszik, hogy van egy látható komponense 400nm fölött, illetve egy szélesebb mező 400-390 nanométertől lefelé. Kérdés. hogy 380-370 nanométertől lefele mi történik, csak a Sony képtelen látni az alá, vagy valóban szünet van a spektrumban. Házi módszerekkel ennyire vagyunk képesek.

Sony teljes-spektrum tesztsorozata. Auto exposure, ISO 64, F3.5. A használt szűrők: Infra 720nm, R, G, B színszűrők a régi orosz puskatele szűrőszettjéből.  A fények: bal oszlopban CFL blacklight, tőle jobbra egy blacklightnak hazudott izzó; középső oszlopban baloldalt egy normál izzó is megjelent. A harmadik oszlopban egy melegfényű CFL. Az jól látszik, hogy a herélt Sony infra érzékenysége jóval meghaladja az UV érzékenységet. Értelmezhető eredményeket akkor lehetne nyerni, ha rendelkeznénk olyan látható-spektrum-szűrővel, aminek pontosan ismernénk a karakterisztikáját. Ennek, illetve a CFL spektrumának ismertének a hiányában szinte semmit sem tudunk megállapítani a kameráink érzékenységéről.


A fenti tesztképek CFL UV lámpával egy fehér papírlap előtt készültek. Balról a fullspektrum Sony, jobbról pedig a Nikon D5000 képei, fentről lefele UV szűrő nélkül, középen 1 UV szűrőn keresztül, alul pedig 2 darab UV szűrőn keresztül. Fullspektrumban szinte nem is látható az UV szűrők hatása, a Nikon képén azonban már igen. A Nikon esetében a szűrő nélküli illetve két UV szűrős felvételek között közel 1 FÉ eltérés mérhető (annyival kell világosítani a szűrt képet, hogy ugyanolyan tónusú legyen mint a szűretlen). Nem világos, hogy mi okozza ezt, ugyanis az UV szűrők hatását leginkább a fullspektrumon vártuk volna. Az is jól látszik, hogy a Sony (baloldal) több fényt rögzít a lámptestről, a Nikon (jobboldal) képén a CFL lámpatest sötétebb, és a fehér lapról visszavert (látható) fény sokkal erősebb, ennek viszont lehet az is az oka, hogy az UV CFL jelentős mennyiségű infrát is kibocsát, amit a Sony lát, a Nikon viszont ilyen záridő mellett alig. Emiatt lehet a baloldali képen a bíbor elszíneződés is. A két gép közötti exponálási érték eltérése kevesebb, mint 1 FÉ mátrix fényméréssel, ennyit tesz hozzá az infra tartomány.

Sony Fullspektrum UV fényben
felső része szabad optikával,
középen egy UV szűrővel,
alul pedig 2 UV szűrővel. 
Az UV fotózás, ami nem egyenlő a fluoreszkáló festékekbe mártott dús keblű fehérnépek fotózásával UV-ban, nem fog egyhamar elterjedni, bár ma már ilyen irányban is herélik a gépeket. Az UV-érzékeny szenzor előállítása sokkal macerásabb, drágább, és ezek fizikailag is sokkal sérülékenyebb. Egy 380 nanométerben látó készüléket már professzionális terméknek marketingelnek, az ára meg ennek megfelelően magas. A következő probléma az ezekre a hullámhosszakra elfogadhatóan transzparens optika megtalálása. A látható tartományra optimizált lencsék, bár tökéletesen teljesítenek infrában is, UV-ban annál kevésbé.  A speciális célobjektívek (pl kvarc-üveg) meg megfizethetetlenek kísérletező hobbifotósok számára. A szakirodalom itt felhozza példának, hogy ablak mögött sem lehet lebarnulni (vajon?), azonban a barnulás sem egyszerű folyamat, ugyanakkor azt tapasztalatból tudjuk, hogy a mezei ablak 385 nanométeren eléggé transzparens. Meg azt is tudjuk, hogy az optikákat nem ablaküvegből készítik. Na és akkor egy rövid hullámhosszakra kialakított kamerával még semmi sincs kész, meg kell oldani a nem kívánt hullámhosszak kizárását is, ami jóval bonyolultabb, mint például az IR esetén. Ezek a szűrők érzékenyebbek (magára az UV-ra is, ami használat során roncsolhatja a kémiájukat), nehezebb tisztítani őket, előállításuk, különleges anyagaik és egzotikusságuk miatt meg jóval drágábbak. 

Érdemes lenne még azt is megnézni, mi történne ha egy fullspektrum gép elé IR-pass szűrőt tennénk, vajon csak a látható tartományt vágja? és mi történne hotmirror esetén? azonban mivel sem a szűrőknek, sem gépnek/objektívnek, sem a blacklightunknak nem ismerjük a karakterisztikáját, illetve szemmel sem tudjuk ellenőrizni a folyamatokat, házi módszerekkel talán elérkeztünk a lehetőségeink határához. 

2017. márc. 16.

Hol vannak a gibibájtjaim? Grimpix tényfeltáró riportja a háttértár-hatalomról.


Mind tudjuk, hogy egy memóriakártya, merevlemez mindig kisebb, mint amit ír rajta, de azért ami sok az sok. Méghogy Gibibájt, meg Mebibájt... Azt ugye megszoktuk, hogy az üveg bor hétdecis, a nagy kóla csak másfeles, majd ezeknek is utánajárunk, de most vettem egy ilyen kártyát 32% kedvezménnyel: eléggé prémium termék, SDXC - 64 GB (bármit is jelentsen ez egyelőre). Mondjuk úgy, ez egy fordított baker's dozen. Mint látszik, a román forgalmazó nem kapott sérvet attól, hogy tudtomra hozza, bizony nem lesz az 64, de a gyártó oldalán legalul, azért az apróbetűsben csak van némi utalás*.


Vagyishogy másképpen számolják a kilót, megát és a gigát, mint azt elvárná a (fél)művelt ember... Így ni:
aztán a lap alján legörgetve egészen a Mohorovicic rétegig:
... és az a vicc, hogy nekik van igazuk, legalábbis 1998 óta biztosan, mert azóta Újbeszél van. Hogy a marketingesek voltak túl hülyék  a  210 = 1024-hez, ezért továbbra is úgy számoltak, mint az oviban, vagy a mérnökök túl kockák (az ezres váltó 1111101000 lenne binárisan, ami elég hülyén néz ki), de mindenesetre kétféle terminológia létezik. Tudtátok, hogy mi valójában gibibájttal számoltunk? Persze, hogy nem tudtátok. Mert a háttértár-hatalom érdeke, hogy ne is tudjuk. Régen mindenki vágta, hogy kettő hatványaival kell számolni, de amióta minden suttyónak lehet számítógépe, elszabadult a pokol, 1000 megabájt az 1 gigabájt, de 1024 mebibájt viszont 1 gibibájt. Asszed hülyéskedek. Pedig nem. Ezt tetézi az is, hogy mindenki úgy használja a nyelvet, ahogy jólesik, és ebben élen járnak a nagy operációs rendszerek, internetszolgáltatók is. Na pont ezért nem tudsz 64 gibibájt cuki macskás képet egy 64 gigabájtos kártyára rámásolni.

Tehát a gyártó csupán 64.000.000.000 bájtot ígér. Viszont mi 64 X 230 bájtot várunk. Vagyis 68.719.476.736 bájtot, 4.719.476.736 bájttal többet, ami ugye 4,39 gibibájt hiány. Szóval, ha bedugom a gépbe a cuccot, akkor több mint 4 gibibájt hiányzik. Pár éve egy ekkorka kártya bizony ugyanannyiba került, mint most a 64-es. Csoda, hogy így felültem erre a körhintára?
Na jó, azt látjuk, hogy a windóz se ismeri a gibibájt helyes jelölését, de legalább nem úgy számol, mint a kofák a piacon, ha pityókát mérnek. Meg azt is látjuk, hogy még a megígért 64 milliárd bájtot se tudja a kártya, de döntsd el te, hogy ennek mi az oka. Hogy a mi költségünkön tárolják a kártyakezelő adatait is, címzést, fájlrendszert, master boot recordot, fittyfenét? Vagy csomó védett és a felhasználó számára hozzáférhetetlen biztonsági szektort is fenntartanak gyártási hibák kiküszöbölésére, fájlműveletekre, hibajavításra, karbantartásra, adatmozgatásra, CPRM-re és még mi mindenre, jelen esetben legalább 768 kibibájtot, aztán még ki tudja mennyit, amiről csak a kártyakezelő tud. Valójában ők jóval nagyobb tárhelyből gazdálkodnak, simán elképzelhető, hogy a kártyám igazából egy 128-as, amin annyi a használhatatlan blokk, hogy 64-esnek adják el. (egyik forrás, másik forrás).

És tudtad? Ide kapcsolódik az is, hogy miért minden nagyobb kártya duplája az elődjének? Ugyanis egy biten két címet lehet tárolni, két biten négyet, három biten 23 és így tovább, a cím minden egyes bit növelésével dupla akkora tárhelyet képes megcímezni. A címhez egyetlen bit hozzáadásával kétszer akkora tárhely címezhető. Persze ebből azért lehetne csinálni 666 gigás kártyákat is, de az mégis, hogy nézne már ki, meg el kellene pazarolni a lehetséges címek/tárhely felét. 

SDHC Speed Class 10.svg UHS Class 1.pngVideo Speed Class 10.pngApplication Performance Class 1.png
Na most ugye ez az SDXC egy számomra relatíve új szabvány (2009.), kérdés, hogy a D5000 egyáltalán felismerné e az exFAT fájlrendszert, de persze unom kipróbálni, mert el kellene menni a szekrényig, meg úgyis a vadiúj tabletbe kellett. Eddigi kártyáim mind jelentősen kisebbek voltak (SDHC < 32Gb) és nyilván így a hiányzó gigák is kevesebben voltak. Pontosabban a kártya tárhelyének duplázódásával több mint megduplázódik a hiány is. Egy 4 gigás kártyán csak 0,275 giga hiányzott, a 256 gigás kártyán viszont már 17,5 giga deficit lesz. Az egy teráson meg annyi, mint ez a szóban forgó kártya teljes kapacitása. Azért ez elég gáz, és az az igazság, hogy a merevlemezeknél már régóta tapasztaljuk, csak ott ennyire nem kúrta fel az agyunkat valamiért

Egy jó közelítés, ha tudni szeretnéd mennyit használhatsz majd fel a kártyádból a 0.93-as szorzó, amit már nem tudom honnét nyaltunk, vagyis 64Gb*0,93=59.52Gb Na bummm, majdnem pontos.  

* azért a csomagolás hátára is felnyomtatták ötpontossal.

2016. okt. 10.

A Fekete-kövek ferrátája

Vértop nyáron egy igazi szellemváros. A szállodák zöme eladó, ahol meg élet van, ott csillagászati árakkal próbálják visszaszerezni a sok befektetett pénzt. Pedig innen támadható a Bihar egész déli oldala, a Rozsda-szakadék, a Száraz-völgy, a Fekete Kövek ferrátája, a Bihar Kapuja illetve a Vércsorog vízesés is (ez utóbbi kettőt mi most kihagytuk). Szállást semmiképpen sem itt érdemes keresni, hanem pár kilométerrel lennebb. Mi egy igazi múzeumban találtunk szállást. Teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy Európa keleti felének ez a leggazdagabb giccs-gyűjteménye. Egy igazi kulturális fekete-lyuk. Bármilyen kulturális forradalmat, apokalipszist, művészeti kataklizmát képes lenne túlélni ez a giccsnek szentelt Noé bárkája, melyben mindennemű és fajú kertitörpék, műanyag állatkák, és kertibiszbaszok népes faunája, a színpompás művirágok teljes flórája, a plüsscukiságok, háziáldások, naiv festmény-reprodukciók és hűtőmágnesek impériuma helyet foglal, hogy alkalmasint innen kirajzva hajtsa igába ismét a jóízlést. Nincs az a korondi vásár, vagy kínai bazár, aminek a kínálatában csak töredéke megtalálható lenne annak a sok szirszarnak, amiket itt találtunk. Ebben a pink miliőben tobzódva található tehát az a szállás, aminek a kényelme és ára nagyjából egy puccosabb panzió és egy menedékház között van félúton. Ideális hely a környék bejárásához. 


A Fekete-köveken (Pietrele Negre) nemrégiben jelent meg a vasalt út. Az interneten egymásnak ellentmondóak a cikkek. Egyfelől nehezebb ferráták (pl. Tordai Hili traszé) helyett ajánlják, máshol viszont arra figyelmeztetnek, hogy csak tapasztalattal érdemes belevágni. Hát hol máshol lehetne elkezdeni a ferrátázást? A Körösrévi, illetve Kecskevészi ferrátákkal, mi egy nehézségre soroljuk ezt is. Igazi belépő szintű kezdő útvonal.
Természetesen a megközelítése ennek sincs jelezve, egyelőre talány számunkra, hogy ez egy szabályozás, miszerint el kell rejteni a nem felszerelt turisták elől, avagy ezzel szeretnék a vezető szolgáltatásait eladni a klienseknek (Vértopon valamelyik szálloda béreltet ferráta kantárokat és vezetőt). Mindenesetre ebből a parkolóból kell indulni. Sajnos a streetview négy esztendős, jelenleg az útról is észrevehető a piros kereszt turistajelzés, amit mellesleg sem az OSMAnd, sem a Trasee Montane nem ismer. 
Amint a DN75-ről felkapasz-kodunk a piros kereszt tra-széra, érdemes résen lenni. Alig ötven méter után az ösvény a szintvonalon kerülni kezdi a sziklát, de nem ez a jó irány. Itt kell balra, a sziklák felé venni az irányt, tovább kapaszkodva. Perceken belül a ferráta beszállásánál vagyunk. Hétköznap nincs itt nagy tolongás, rajtunk kívül egy kanadai-román páros volt csak a térségben.  
Érdekesség, hogy bár nem őshonos, Kanadában is van via ferráta, a kolléga szerint csak pár útvonal, a neten mi sokkal többet találtunk. És sokkal szebbeket is.


Itt igazi öncélú útvonalat kapunk, egy olyan falon kezdődik a mászás, amin csak a létrák segítségével haladhatunk előre. Később, kiérve a gerincre csatlakozik egy mászó útvonalhoz, majd a gerincszakasz után elágazik. A hosszabbik útvonal alig a tető pereme alatt két méterrel, egy párkányon harántol végig, hogy egy bicepszes kapaszkodó után végül kiérjen a tetőre. A tetőn a turistajelzésen nem tudtunk eligazodni, jobbra visszavezetett a rövidebb ferráta végéhez, balra pedig szintén követhetetlennek tűnt. Ezért mi, visszafele is lemásztuk a ferrátát. Ez elvileg ellenjavallott, de semmiféle nehézséget nem okozott. Az egészre, parkolótól parkolóig, csúcs-csokival, mindennel maximum két órát számoljatok. 

2016. okt. 6.

Sebes Körös?

Körösrév olyan, mint egy outdoor-svájcibicska. Ki lehet hajtogatni belőle túrázást, terepfutást, vonatozást alagútban, kajakozást, barlangászást, mászást, ferrátázást, közben príma fotós hely, meg némi történelmi térerőt is lehet fogni. Az egész hely akkora, hogy elférne a zsebemben, amennyiben 2 kilométeres zsebem lenne. De az úgy is elég kompakt, nem? Mégse hallottunk erről a helyről eddig, pedig a Czárán Gyula emléktúrát is itt rendezik meg, amiről viszont már hallottunk.

Csak eddig, lekorlátozott ismere-teinket előítéletekkel helyettesítettük, s úgy gondoltuk ez a fickó is csak egy naftalinszagú, vicces bajszú nemes, még a békeidőkből, aki csak azért lehetett outdoor-guru, mert mindenki más a mezőn dolgozott, s akinek körülbelül annyi köze van az trailrunninghoz, mint például Orbán Balázsnak a HDR-panorámafotózáshoz. Szóval nem kizárt, hogy egy Czárán emléktúrára is csak ellátogatunk egyszer, hiszen a Jókai teljesítménytúra is mennyire király, pedig a Jókai sem az a fazon, aki olyasmit tett le az asztalra, amit szívesen vennénk fel onnan. Az internet szerint a szorosban több (mint kevesebb?) orchideafaj él. És azt írták, megtalálható a hiúz is. Hol? Mi nem találtuk meg, biztos ott lapult az orchideák között. 

Itt kell figyelni
a ferráta ösvényére
A ferrátát azért építették ki, hogy fellendítsék a környék turizmusát, s bár jól eldugták, nehogy magunktól is megtaláljuk, mégiscsak elérték a célt, hiszen eszünkbe se jutott volna ide látogatni, ha nincs a vasalt út. Bár a kölcsönző és vezető nem jutott nyereséghez, a panziósok annál jobban jártak. A ferrátát leginkább gyalog érdemes megkeresni, de nekünk vonatozhatnékunk is volt, így a barlanggal szemben található állomásról (itt van egy híd is) visszakutyagoltunk, át az alagúton, majdnem egy kilométert. Ha sietsz, érdemesebb Körösrévről, a sportpálya mellől indulni gyalog a vasút mentén.

A folyó vasutas oldalán, a fenti képen látható kő és a tőle párszáz méterre felállított nagy vasszekrény között található a falhoz vezető ösvény, egy gyönge kőfolyást kell követni. Jelzés nem volt egy szál sem, érdemes figyelni, mert más, mászóútvonalat megközelítő csapás is van a térségben és nem ez a legkitaposottabb.
A ferráta az alsó szakaszokon kicsit omlós, viszont tetszett benne, hogy többnyire természetes fogások mentén halad, sok helyen nem szorultunk a mesterséges kapaszkodókra. Kimondottan könnyű ferráta, csak a ferrátázás örömére, kezdőknek ideális, talán 20 perc sem kell végigmászni, de érdemes figyelni mert lehetetlen úgy végigjárni, hogy ne rúgjunk köveket az alsókra. A tetőn rögtön a turistaútra érünk, ez balra visszavezet Körösrévre, jobbra pedig vissza a szorosba. A barlang előtti hídon valamivel túl ér le a folyó mellé, de a vasút mentén vissza lehet jutni a barlanghoz. 


Szinte hihetetlen, hogy ekkorka sziklafalban ilyen hatalmas barlang legyen. Czárán és spanjai úgy kezdték meg a feltárást, hogy rárúgták a bejáratot a denevérekre. Robbanószerrel, mi mással. Annak idején a ballibsi környezetvédők még tudták hol a helyük, na. Meg hát amúgy is mindenki más a mezőn dolgozott, ki emelt volna szót az úri mókázás ellen. Nevét arról a másik hipszterszakállas fazonról kapta, a nagy turista bulibáróról, Zichy grófóról, aki Görgey kötelén való ringásával került be a történelembe. Nem szép dolog valakit cikizni, ha ilyen hülye neve van, mint Ödön, vagy Jenő, de Jókai kőszívű volt, és megtette, állítólag éppen Zichy esetéből leste az ötletet. Na ennyike a honismeretről. Nem azér' mentünk.

A látogatható rész többnyire az aktív zónában halad, sok helyen konkrétan a patak fölött, de van néhány cseppköves szakasz is. Szerencsére bemehettünk csoporton kívül is, így persze a kiépített folyosók lezárt részeit is megkukkoltuk. A barlang nagyon szép és gazdag, viszont a mi ízlésünknek kicsit sok volt benne a vas. Olyannyira kiépítették, hogy már az volt az érzésem, a Hétlétránál járunk, amit ugye már egyszer le-lépcsőházaztunk itt az Utazásokban.  Érdemes lenne egyszer visszamenni állvánnyal is, viszont a fotózást nagyban nehezíti, hogy rengeteg turistát hordanak ide, sokakat akaratuk ellenére. Konkrétan egy egész öregek-otthonát deportálták éppen ide kényszerkirándulásra, olyan savanyú képpel botladoztak fel-alá. Gyerekek is voltak szép számban, akikről megnyugodva nyugtáztuk, hogy még egyelőre az ötven százalékuk sem túlsúlyos. Szóval legalább annyian vannak a szorosban, mint a Kossuthban kettőkor. A barlang még koránt sincs teljesen feltárva, ezenkívül itt is jelentős a denevérpopuláció, de azokba a szakaszokba, ahol a denevérek élnek, mi nem jutottunk el.

Összességében, a Körösrévi-szoros látványosság/négyzetkilométerben egyik leggazdagabb hely, ahol eddig jártunk. Raftingot is hirdettek a faluban, azonban így ősszel valószínű máshová viszik a klienseket, mert annyira volt Sebes a Körös, mint kb. egy befagyott tó, viszont cserébe látványos ahogyan a barlangból egyenesen a folyóba vízesésezik a patak.

2016. szept. 30.

Szászavinc (Geamăna) - falu a pácban

Ha beírod a keresőbe Szászavinc nevét, az első tíz oldalon azt találod meg, hogy először a meggy és a cseresznyefa száradtak el, meg hogy az oklevelek milyen néven említik először a falut. Szóról szóra ugyanazok a mondatok. Csupa fontos információk. Párszor elcsúszik, de utána unatkozni kezdtünk. Helyette nézzétek meg Dan Tautan képeit is. Nekünk sajnos az időjárás sem kedvezett, és csak a kis Canon volt nálunk. 
Az Roşia Poieni rézbányájában használt technológia leírását a gyár weboldalán találtuk meg. Van itt képgaléria is, persze a dekantálóról egyetlen fotót sem tettek fel, pedig sokkal látványosabbak, mint holmi teherautók képei.
A térségről volt már szó az Utazásokban, sajnos az idén a bányához nem sikerült eljutni, viszont a zagytározót most teljesen körbejártuk. Eddig csak egy kaolinbánya ülepítőjét láttuk a Hargitán, a rézbánya hasonló létesítménye azonban teljesen más súlycsoport. 


Nem meglepő, hogy a bányavállalat igyekszik távol tartani a fotósokat. Elvileg csak az helyieknek szabad bejárniuk, azonban a fotózást és bejárást tiltó táblák elég erőtlenke próbálkozások leplezni a vállalhatatlant. Több helyen is láttunk iszapos, vagy színes beömléseket. Vegyszerszagú patakokon keltünk át több ízben (igazából csak több szagban, mert nem kóstoltuk őket). 
Nem célunk vádaskodni, tisztában vagyunk vele, hogy az általunk használt réz is több tíz köbméter savas zaggyal járult hozzá Szászavinc, vagy más helyek elpusztításához. Mint ahogyan annak sem hiteles a tiltakozása a vörösiszap ellen, aki dobozból vedeli a sört. 
Kevesen laknak a térségben, csak egyetlen lakóval beszélgettünk, aki miután megtudta, hogy magyarok vagyunk azt kérdezte, azért jöttünk, hogy felrobbantsuk a gátat? Nevetett, de nem tudtam eldönteni mit szeretne a gáttal kapcsolatban. A bányavállalat hosszas döglődés után, újra üzemel. A tározó szintje az elmúlt 10 évben tovább emelkedett, a régebbi képeken a főhajó cserepes teteje még kint volt az iszapból. 
Amennyiben hitelesek a neten talált becslések, évi 5000 tonna réz kitermelése mellett még 20 évig üzemelhet a bánya. 0,36% koncentrációval számolva, ez évi alig kevesebb, mint másfél millió tonna sterilt eredményez, a bepumpált vegyszereket nem számolva. Hogy nagyságrendileg helyesen következtethetünk az bizonyítja, hogy 2 millió tonna érc/év feldolgozására van kapacitása a vállalatnak. Nem világos számunkra, hogy ebből mennyi kerül a meddőhányókba és mennyi gyarapítja a szászavinci tározót.
Az elmerült épületek számunkra leginkább Bözödújfalut idézték, viszont abban a tóban virágzik az élet, folyik a halászat, ebbe viszont a kisujjamat se mártanám bele.
Az sem ígér sokat, hogy a völgygáton jelenleg is dolgoznak, magasítják, meg szélesítik. Mi meg ugye nem robbantottuk fel, nem úgy készültünk.
 A világ tíz legnagyobb rézbányájából találomra párat kikerestünk, a műholdképeken ugyanezek a színek jelennek meg a zagytározókon, a médiában ugyanolyan támadások kereszttüzében állnak.
A rézbányászat környezetromboló hatására keresve, Románia előkelő helyen található. Szászavinc képei pedig különösen szépek ebben a témakörben.